A MÚLTA XVIII. században a bécsi udvar az ipartámogatást csak az osztrák örökös tartományokra terjesztette ki, ebből kifolyólag a magyar ipart szinte teljesen elnyomta, a magyar kereskedők jószerivel csak a bécsi kereskedők ügynökei lehettek. Olyan iparágaknak a fejlesztését azonban, amelyek az örökös tartományok iparára nem voltak veszélyesek, vagy amelyek az osztrák ipar számára ipari nyersanyagokat, félkészgyártmányokat készítettek, vagy lehetővé tették a katonaság olcsóbb ellátását, megengedhetőnek tartották. Ilyen volt a pamutfonal, vitorlavászon, lópokróc, és elsősorban a selyemfonal gyártása.
Óbuda ekkoriban mezőváros volt, még Pest-Budánál is fejletlenebb. A település azonban nemsokára állami manufaktúrák „kísérleti telepévé” vált. Mária Terézia uralkodásának utolsó éveiben, majd II. József idején vett új lendületet a textilipar, ezen belül is az akkoriban igen elmaradott selyemipar. Az 1770-es évek elején már kísérletet tettek a selyemhernyó-tenyésztés meghonosítására, ennek köszönhetően jöttek létre az első selyemszövő, kékfestő, selyemgombolyító, selyemfonó manufaktúrák, melyek közül egyedül a kékfestő bizonyult hosszú távon is sikeresnek. II. József alatt előnyösen változtak a körülmények, ekkorra Pest lett az ország első kézműves városa, ez kihatott Óbudára is: lassan az ország egyik selyemgyűjtő központja lett. Ez magával hozta, hogy a közelben selyemszöveteket készítő manufaktúrákat is alapítsanak.
A kedvező körülmények hatására két bécsi selyemszövő manufaktúra tulajdonosa, Beywinckler és Höpfinger is kedvet kapott az itteni üzemalapításhoz, és áttették székhelyüket Óbudára. A városvezetéstől 1776-ban a Zichy-kastély egyik nagytermét és több kisebb szobáját kapták bérbe, ahol a műhely 28 fonószékén a fénykorban 57-60 munkás (!) dolgozott.
Röviddel ezután a manufaktúra Bécsben élő üzlettársa, Facchini is engedélyt kapott a Szlavóniában termesztett selyemgubó cérnázásához szükséges Filatórium (Selyemfonó) felállítására. A gyár ugyan egy év alatt felépült, és 1782-re meg is indult a termelés, azonban az Arany-patak vízhozamának elégtelensége, és a szerkezeti fogyatékosságok miatt csak a gépek egy része volt üzemképes, és azok is csak időszakosan működtek. Az üzem hamar csődbe ment, az épületet pedig speciális jellege[1] miatt nem sikerült más célra értékesíteni, és teljes pusztulásnak indult, köveit elhordták. Ma már csak a Filatorigát elnevezés, illetve a közeli Selyemfonó utca utalnak az egykori helyszínre.
A filatórium kiegészítéseként, ahhoz, hogy az alapanyag eljusson a fonóba, azt le kellett gombolyítani a selyemhernyókról. Ezért 1784-ben Joseph Tallherr kamarai építész tervei alapján elkészült a Deglomeratorium (Selyemgombolyító), melynek épülete szerencsére a mai napig áll[2], védett műemlék.
 |
| Selyemgombolyító |
Agostino Mazzocato, az Itáliából előbb Bécsbe, majd Óbudára került itáliai „vállalkozó” is egyenesen az uralkodótól, II. Józseftől kapott engedélyt az óbudai manufaktúra felállítására, ő volt a speciális selyemlegombolyítási eljárás[3] feltalálója. A Selyemgombolyító eleinte csak a Filatórium, majd később a pesti selyemszövő manufaktúrák részére és bécsi megrendelésekre is dolgozott. Az alapító Mazzocato 1814-es halála után 1827-ig az üzemet fia vezette, az 1838-as árvíz után a kincstár elárverezte a Dunagőzhajózási Társaságnak, mely lakásokat alakított ki benne.
Az óbudai textilipar további vezető üzemei ebben az időben Spitzer Gerzson[4] illetve Goldberger Ferenc tulajdonában voltak.
 |
| Spitzer Gerzson kartonnyomója |
Goldberger Ferenc (született Perec Beláf) textilkereskedő 1784-ben kezdte meg a munkát kékfestő manufaktúrájában Óbudán, először egy épület, majd a szomszédos telek megvásárlásával a Lajos utcában (a mai 136-138. szám). A kis családi műhelyből számos hozzáépítésen és öt generáción át az ország egyik legnagyobb, bő 200 évet megélt textilkombinátja lett, s amely Európa egyik legnagyobb textilgyára is volt egyben; az általuk gyártott anyagokat, köztük a híres Bemberg-Parisette műselymet, világszerte ismerték.
A Goldberger Ferenc által a XVIII. században megalapozott gyáróriást[5] a második világháború után többször szétszabdalták, majd más egységekkel összevonták, az 1990-es évek elején azonban végleg felszámolták.
2. szál
Közben egy a hatvanas évek óta gyarapodó textilipari gyűjtemény befogadására 1972-ben a művelődésügyi miniszter megalapította a Textilműszaki Múzeumot, melynek anyaga az óbudai Lajos utcai Zsinagógában kapott elhelyezést.
1992-ben pedig összeértek a szálak: megalakult a Textil- és Textilruházati Ipartörténeti Múzeumi Alapítvány, azzal a céllal, hogy a gyűjteményt új épületben helyezze el. Az alapítvány megvásárolta, majd – múzeumi és műemléki szempontok alapján – helyreállíttatta a Goldberger gyár legrégebbi épületeit, az ún. déd-házakat.
Így húsz évvel később, de érvényesült az a régi szándék, amelyet dr. Endrei Walter professzor, technikatörténész még 1969-ben úgy fogalmazott meg, hogy "egy tervezett Textiltörténeti Múzeum színhelyének megválasztása során erre a városrészre kell gondolnunk elsősorban"[6], vagyis Óbudára. A hat évig tartó, részlegesen elkészült felújítás költségeit alapítványi tőke, és pályázatokon elnyert támogatások biztosították. A Textilmúzeum[7] 1999-ben nyitotta meg kapuit a mai helyén.
 |
| Textilmúzeum |
A múzeum szakkönyvtárral, mintagyűjteménnyel is rendelkezik, szuper hely! Van egy 100 éves működő jacquard selyemszövőgépe is, melyet jelentősebb rendezvények alkalmával egy takácsmester mutat be.
A JELEN
A Textilmúzeum jelenleg egy „alkalmazottal”, az igazgatóval üzemel, az intézmény működtetője egy civil szervezet. Az alapítvány nem rendelkezik saját tőkével, pályázati pénzekből igyekeznek forráshoz jutni. Alig telik a nyitva tartásra, a gyűjtemény kezelésére és gyarapítására, a látogatók megfelelő körülmények közötti fogadására.
Nem szabadna hagyni, hogy egy országos gyűjtőkörű múzeum, amely egy több mint 200 éves történelemmel rendelkező textilgyár legrégebbi épületeiben kapott helyet, és kiterjedt gyűjtőkörrel és működő régi gépekkel rendelkezik, szép lassan tönkremenjen!
A JÖVŐ?
A gyár többi épületét az elmúlt években már elkezdték felfedezni, a Perc utcai oldalra folyamatosan költöztek exkluzív irodák[9] és boltok[10], étterem[11], tánchely[12]; idén április elején egy adománybolt nyílt. A környék felpezsdülésének kedvező hatása remélem a múzeum éltébe is pozitív változást hoz. Ahhoz, hogy a gazdasági- és a tőkével rendelkező szervezetek, a közigazgatási intézmények is felfigyeljenek a múzeumban rejlő lehetőségekre, számszerűsíteni kell annak és az abban rejlő lehetőségeknek a gazdasági és társadalmi hasznait.
Javasolt a tulajdonosváltás, kerüljön át a múzeum önkormányzati vagy állami kezelésbe, és egy új fejlesztéssel, a meglévő, ám eddig raktárként használt szerkezetkész szintek kinyitásával és további közösségi tér létrehozásával új, bevételt is képző funkció is megjelenhet az épületben. Oktatási műhelyek, csökkent munkaképességűek foglalkoztatását megoldó varroda, rendezvényhelyszín például divatbemutatókhoz – csak néhány ötlet, hogy hogyan is lehetne vonzóvá tenni a projektet.
A fenti sorok az iparirehab.blogspot.com oldalra szabott szemelvények a Budapesti Corvinus Egyetem, Közgazdaságtudományi Karának Kulturális Örökség Menedzsment és Fenntartható Fejlődés szakirányán 2011-ben védett „Folt hátán folt ... Hasznosítási koncepció és ahhoz kapcsolódó kommunikációs terv az óbudai Textilmúzeum fenntartható használatára” című szakdolgozatomból. Legfőbb felhasznált irodalom: Óbuda Évszázadai (Budapest, 2000)
Papp Tímea, művészettörténész
[1] Az épület szintjeinek felületét három nagyméretű kerek lyuk szakította meg, ismétlődve minden emeleten. Ezekben állt a három henger alakú szerkezetet, melyre az orsók és motollák (kb. 4.000) voltak felszerelve egy vízszintes keréken, ezeket hajtotta (volna) alulról a vízkerék. A mechanizmust kiválóan szemlélteti egy erről készült makett a Textilmúzeumban, mely működésbe is hozható.
[2] A Selyemgombolyító a Miklós tér 1. szám alatt található.
[3] Az általa feltalált géppel a selymet gyorsabban, és jobban le lehet gombolyítani a gubóról. A selyemhernyó gubóját bábállapotban el kell pusztítani (fojtás), ez meleg levegővel oldható meg (katlanban), ezután lemotollálják róla a selymet, mely egy több száz méter hosszú nyersselyem fonál lesz, ebből készül a selyemcérna a selyemfonóban.
[4] Kartonnyomója a mai Lajos utca 102. alatt működött, az épület ma lakóház, műemlék.
[5] Több épület tartozott a gyárhoz, nemcsak Óbudán volt üzeme, hanem Kelenföldön is, és az Arany János utcában is volt egy irodaépületük.
[6] www.museum.hu/museum/temporary_hu.php?ID=85&IDT=734
[7] www.textilmuzeum.hu
[8] Tutyinak vagy pacskernek nevezik azt a cipőt, házicipőt, zárt papucsot, mely régebben általános, ma már csak a hazai németség által viselt lábbeli.
[10] http://www.culinaris.hu/, http://www.agimuller.hu/
[11] http://code7.hu/
[12] http://www.tanceletmod.hu/kapcsolat/htmls/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése